1. A KTI Alapból finanszírozott „Nemzeti Technológiai Platform” projektek
Előzmények
Az Európai Technológiai Platformok az Európai Unió 2003-ban megfogalmazott szándékai szerint, alulról szerveződő kezdeményezések olyan szakterületeken, amelyeken Európa jövőbeni versenyképességének biztosítására elengedhetetlen az intenzív kutatási tevékenységek és a számottevő technológiai előretörések támogatása. A Platformok tevékenysége a magánszféra és a közszféra együttműködésével valósul meg annak érdekében, hogy minden érintett szereplő közös erőfeszítése által kialakításra kerüljön az adott szakterület közös európai Stratégiai Terve.
Az Európai Technológiai Platformok hazai implementálása érdekében a NIH jogelődje a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 2007 és 2008 években pályázatot hirdetett magyar Nemzeti Technológiai Platformok támogatására. A két pályázat forrása a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (Alap) összesen 760 M Ft vissza nem térítendő összeggel támogatta a nyertes projekteket. A nyertes Nemzeti Technológiai Platformok egyenként max. 40 millió forint támogatásban részesülnek a projekt két éves futamideje alatt. Az Alap támogatásával 2007 évben 10, 2008 évben újabb 10 Nemzeti Technológiai Platform jött létre, illetve erősítette tevékenységét és folytatta hosszútávú kutatási stratégiájának kidolgozását a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal kötött támogatási szerződések alapján.
Az Alap támogatásának célja a Nemzeti Technológiai Platformok létrehozásának és megerősítésének támogatása volt a nemzetgazdaság fejlődése szempontjából meghatározó, illetve perspektivikus területeken. Cél volt továbbá a hazai vállalatok versenyképességének javítása az innováció ösztönzésével olyan területeken, ahol piacvezető szerep elérésére van esély, vagy nagy növekedési potenciál várható.
Nemzeti Technológiai Platform projektek
A szakterületi Nemzeti Technológiai Platform az ipar/üzleti szféra vezetésével és valamennyi érdekelt bevonásával ”a szereplők általi kezdeményezéssel” tekinti át tevékenységi területének és K+F képességeinek jelenlegi helyzetét. Hosszútávon vizsgálja jövőbeli lehetőségeit, veszélyeit figyelemmel a szakterület fejlődésének útjára és látható jellemzőire. Kiválasztja legfontosabb kutatás-fejlesztési stratégiai céljait, Stratégiai Kutatási Tervet dolgoz ki, majd a stratégia lebontásával Megvalósítási Tervet (akciótervet) készít.
A pályázatokon nyertes 20 szakterületi Nemzeti Technológiai Platform (NTP-07-es projektek, NTP_08-as projektek): http://www.nih.gov.hu/innovaciopolitika/nemzeti-technologiai/palyazatokon-nyertes-20
A projektek kedvezményezettjei a projekt futamideje alatt a következő feladatokat végezték el (ill. végzik):
- Feltérképezték a Platform működési területét, azonosították és a Platform munkájába bevonták a potenciális partnereket és szereplőket.
- Kialakították a Platform szervezeti felépítését és működési rendjét, felügyelő, monitorozó testületét.
- Kapcsolatot kerestek és építettek ki a szakpolitikák képviselőivel.
- Elkészítették a Platform működési területére vonatkozó helyzetelemzést, áttekintették a fejlődési trendeket és kihívásokat.
- Kialakították a Platform szakmai működési területének jövőképét.
- Megfogalmazták a Platform stratégiai céljait a kutatás és a technológiai fejlesztés területén, kialakították vagy továbbfejlesztették a Stratégiai Kutatási Tervet.
- A Platform Stratégiai Kutatási Tervének végrehajtására Megvalósítási Tervet dolgoztak ki. A terv tartalmazza a tervezett kutatási feladatokat, megvalósításuk ütemezését és feltételeit (humán és pénzügyi erőforrások, szükséges K+F infrastruktúra, stb.).
A projektek feladatainak ütemezését NKTH úgy alakította ki, hogy a projekt első évében készüljön el a Stratégiai Kutatási Terv, a második évben pedig a Stratégiai Megvalósítási Terv.
A projektek megvalósítása során az Alap nem K+F tevékenységet támogat, hanem a Platformok megalakulását, illetve a már működő Platformok továbbfejlesztését, koordinációs és stratégiaalkotó tevékenységét segítő támogatja, úgymint:
- a Platformot koordináló titkárság szervezeti és működési feltételeinek, információs hátterének kialakítása,
- tanácsadási szolgáltatások igénybevétele a Stratégiai Kutatási Terv, a Megvalósítási Terv kidolgozásához,
- a Stratégiai Kutatási Terv, a Megvalósítási Terv kidolgozása,
- tanulmányok, elemzések készítése,
- tapasztalatcsere más nemzeti vagy a kapcsolódó Európai Technológiai Platformokkal,
- információs bázis, tanácsadási, képzési tevékenység igénybevétele,
- szakmai rendezvények szervezése és lebonyolítása,
- információterjesztés, kiadványok készítése és PR tevékenység.
Projektgondozás / A Nemzeti Technológiai Platform program menedzselése
NKTH a projektek sikere érdekében a projekt előrehaladások nyomon követésén túl többrétű tevékenységgel segíttette a Nemzeti Technológiai Platformok munkáját. A projektek indulását követően módszertani tréninget szervezett a stratégiaalkotás elősegítésére (2008.07.07.), a későbbiekben pedig a Stratégiai Kutatási Tervekből a Megvalósítási Tervek megalkotásának elősegítésére (2010.03.11.). Az 1. munkaszakasz végére elkészült Stratégiai Kutatási Terveket Szakmai Fórumokon tárta a szakterület és a szakpolitikai nagyközönség elé.
A Szakmai Fórumok célja:
- a gazdaságfejlesztés, a kapcsolódó területek és szakpolitikák tájékoztatása,
- a „nemzeti technológiai platform szemlélet” tudatosítása,
- a Nemzeti Technológiai Platform Stratégiai Kutatási Tervének ismertetése.
NKTH a Szakmai Fórumok szervezésével hozzájárult a Nemzeti Technológiai Platformok szakpolitikával történt kapcsolatfelvételéhez is az egyes szakterületek, valamint a stratégiai tervekből kirajzolódó horizontális szempontok (pl. oktatás, szabályozás, szabványosítás, stb.) vonatkozásában. A Nemzeti Innovációs Hivatal a továbbiakban is számít a Stratégiai Kutatási és Megvalósítási Tervekről folytatott párbeszédben a stratégiák érvényesítésében kulcsszerepet játszó döntéshozó és egyéb érdekelt szakmai szervezetek közreműködésére, valamint a megvalósítási tervek végrehajtásában résztvevő megvalósító és finanszírozó szervezetekre, szakértőkre.
Az eddig megrendezésre került szakmai Fórumokról részletesebb információ az alábbi weboldalon található: http://www.nih.gov.hu/innovaciopolitika/szakmai-forumok
2. További Nemzeti Technológiai Platform projektek












