Stratégiaalkotás, innovációpolitika Nemzetközi tevékenység Kaleidoszkóp Innovációs szolgáltatások
Link küldés
.
PDF
Cikk nyomtatás
Európai Kutatási Tanács Fiatal kutatói pályázata
A 7. Keretprogram honlapján, a Cordison megjelent az Európai Kutatási Tanács fiatal kutatói pályázatáról szóló felhívás: http://cordis.europa.eu/fp7/dc/index.cfm.

Három felhívás található a honlapon, mivel a három értékelő bizottság három beadási határidővel várja a pályázatokat.

Beadási határidők:
2008.Október 29. – Physical sciences
2008. November 19. – Social sciences
2008. December 10. – Life sciences

A pályázatban részt vehetnek azok is, akik tavaly már nyújtottak be pályázatot. A „korhatár” változott: maximum 3-8 évvel a PhD megszerzése után – a felhívás megjelenéséhez viszonyítva! - lehet pályázatot beadni. (Indokolt esetben plusz éveket lehet nyerni). A pályázóknak egy EU-s vagy társult országbeli intézményt kell megjelölniük, ahol a kutatást elvégzik, ez lesz a „host” intézmény. A későbbiekben indoklással ez az intézmény változhat. A kutató bármilyen nemzetiségű lehet. A kutatási témákat a felhívás nem szabja meg, bármely témakör megjelölhető.

A korábbiakhoz képest változott: a beadási időpontra el kell elkészíteni a teljes pályázatot – kétkörös értékelés, egykörös pályázati beadás lesz. Az értékelést a kutató eddigi eredményei és a javasolt projekt alapján végzik el. Kiemelt jelentőségű lehet az un. „extended synopsis”, amely a projektről rövid áttekintést ad, valamint a „track record”, amely a kutató eddigi tevékenységeit részletezi.

A Cordis honlapról letölthető a hivatalos felhívás, a „call fiche”, valamint a munkaprogram és az egyéb útmutatók. 

Korábbi híreket az Európai Kutatási Tanács pályázataival kapcsolatban az NKTH honlapján is találhat:

7. Keretprogram – Ötletek címszó alatt: nemzetkozi-tevekenyseg/otletek/otletek

Kérdéseire augusztus első két hetében e-mailben tudok választ adni: Hegyváriné Nagy Ágnes nagy.agnes@nkth.gov.hu.

Utolsó módosítás: 2008. szeptember 04.
NEMZETKÖZI KFI INFORMÁCIÓK
 
Jogszabálykeresés
2012. július 24.
Bővebben...
Honlaptérkép
2012. július 24.
Bővebben...
Adatvédelem
2012. július 24.
Bővebben...
Impresszum
2012. július 24.
Bővebben...
© Nemzeti Innovációs Hivatal 1061 Bp, Andrássy út 12., Telefon: (+361) 484 2500, Fax: (+361) 318 7998