Közlemény
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) ezúton tájékoztatja az érdeklődőket, hogy 2010. június 29-én 17 órától a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) pályázati felhívásaira a Hivatal és közreműködő szervezetei – a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt., az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Irodája, a Tudományos és Technológiai Alapítvány, valamint a Regionális Fejlesztési Ügynökségek – átmenetileg sem a papír alapon, sem az elektronikus úton eljuttatott pályaműveket nem fogadják. A pályaművek újbóli befogadásáról az NKTH honlapján tájékoztatást jelentet meg.
--------------
A pályázati űrlap 2010. ápr. 20. és 27. között megjelent V2.8.35, V2.8.36 és V2.8.37. es verzióiban az 1. pályázó 22-es lapjának [22x] sorában, az első két év oszlopaiba beírt dologi kiadások összegzése hiányzott. Ezért kérjük, hogy töltsék le az űrlap újabb verzióját (V2.8.38-tól), melyben a hibát javítottuk. A hibából származóan az űrlap korábbi változataiból kimentett adatok új verzióra való rátöltésén és az ’Adatok HIBAELLENŐRZÉSe’ funkció lefuttatásán kívül más tennivaló nincs, mert a hiba csak a jelzett lap egyes származtatott (narancssárga) mezőinek adatait érintette.
A támogatás célja
A program célja, hogy a felsőoktatási intézmények, közfinanszírozású kutatóintézetek és non-profit szervezetek, valamint kis- és középvállalkozások részére kiegészítő támogatást nyújtson a keretprogram költségvetéséből támogatott kutatás- fejlesztési projektek költségvetéséhez. A program keretén belül csak olyan költségek számolhatók el, melyek nem kerülnek elszámolásra az Európai Bizottság felé, és amelyek a kutatás- fejlesztési vagy demonstrációs tevékenységek végrehajtásához kapcsolódnak.
A támogatás forrása és összege
A Pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében biztosított támogatás forrása a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap. A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az Alap terhére az NKTH 2008-2013. közötti időszakra 3,6 milliárd Ft keretösszeget biztosít. A támogatott pályázatok várható száma évente: 180- 200 db.
A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje
A pályázati csomagot – zárt csomagban, postai úton nyújtsa be az alábbi címre::
NKTH – Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
1117 Budapest, Neumann János u. 1/C.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a pályázatok személyes benyújtására nincs lehetőség!
A pályamű benyújtásának (postára adásának) határideje:
2013. december 31-ig folyamatos.
Jelen program keretében a Bonus pályázat az uniós projekt futamideje alatt bármikor benyújtható.
A benyújtandó csomagra rá kell írni a pályázat betűjeles azonosítóját, amely a felhívás címoldalán található:
Bonus-HU_08
Támogatás a rendelkezésre álló keret erejéig nyújtható.
Űrlapok elektronikus benyújtása: