Keresés
Gyengénlátóknak
English version
 Belépés
Elfelejtett jelszó
 Hírlevél regisztráció
Archívum
A Royal Institute of British Architects (RIBA) közzétette pályázati felhívását a Goldfinger Ernő építész hagyatékából magyar építészeknek és építőmérnököknek létrehozott ösztöndíjra. A legfontosabb részleteket a RIBA alábbi összefoglalója tartalmazza:
2010. május 18.
A Matsumae International Foundation 3-6 hónapos kutatói ösztöndíjat hirdetett meg 40 év alatti, doktori fokozattal rendelkező kutatók részére elsősorban természettudományos, mérnöki és orvosi területeken a 2011-es évre.
2010. március 10.
Az ösztöndíjrendszer nemzetközi posztdoktori kutatók Egyesült Királyság-beli munkájának ösztönzésére és finanszírozására szolgál.
2010. március 01.
Párizs város főpolgármesteri hivatala a tavalyi évben először hirdette meg a feltörekvő kutatócsoportok támogatását szolgáló „Émergences” programot, ami a külön pályázattal lefedett orvosi kutatásokat kivéve minden tudományterület számára nyitott volt, és végül 10 kutatócsoport támogatást tette-teszi lehetővé projektenként és évenként legfeljebb 100 ezer euróval, három éven keresztül.
2010. február 22.
A párizsi matematika-tudományi alapítvány útjára indította a „Paris Graduate School of Mathematical Sciences (PGSM)” nevű programját, ami külföldi diákok számára teszi lehetővé, hogy Párizsban folytassák MSc-tanulmányaikat matematikai vagy informatikai szakirányban. Jelentkezés határidő: 2010. március 10.
Bővebb információk: www.sciencesmath-paris.fr/pgsm
2010. február 16.
A párizsi főpolgármesteri hivatal Párizs tudományos súlyának növelése érdekében 2003 óta minden évben számos külföldi kutatót fogad post-doc és szenior szinten annak érdekében, hogy a párizsi - költségvetési vagy önkormányzati szférába tartozó – laborok, kutatóhelyek egyikében dolgozva elősegítsék az adott intézmény nemzetközi kapcsolatainak erősítését.
2010. február 04.
A francia mezőgazdasági kutatás legjelentősebb intézménye, az INRA nemzetközi álláspályázatot hirdetett: 62 kutatói helyre várják a jelentkezőket, akik 2010. február 26-ig adhatják be pályázatukat.
2010. január 20.
A francia atomenergia ügynökség (Commissariat à l’Énergie Atomique, CEA, www.cea.fr) a legjelentősebb francia kutatóintézet az atomenergiával és a hozzá kapcsolódó gyógyászati és élettudományi kutatásokkal foglalkozó intézmények között, közel 16 ezer főt foglalkoztatva, évente 3,3 milliárd eurós költségvetéssel.
2010. január 15.
A francia Környezet- és Energiagazdálkodási Ügynökség (ADEME, www.ademe.fr) minden évben doktori ösztöndíj-pályázatot hirdet az ügynökség tevékenységével és prioritásaival összefüggő kutatási témákban.
2010. január 14.
Felhívjuk a figyelmüket, hogy az „Association Bernard Gregory” egyesület honlapján folyamatosan újabb és újabb kutatói álláslehetőséget hirdetnek meg, szinte minden tudományterületen. Bővebb információk az aktuális lehetőségekről:
http://www.emploi-scientifique.info/display.php?id=1749
2010. január 13.
Előzetes tájékoztatás a 2010. évi kiírásról és feltételekről.
2009. december 02.
A University of Oxford közzétette az Institute for Strategic Dialogue (ISD) által finanszírozott Weidenfeld egyetemi ösztöndíjak pályázatára szóló felhívását a 2010-11-es tanévre.
2009. november 03.
The Call for Proposals for the 2nd intake of the Science and Technology Fellowship Programme (STF2 China) is open now. The deadline for submission of proposals is 29 October 2009 at 16:00 Beijing Time.
2009. augusztus 30.
Külföldi kutatók számára több posztdoktori kutatói állásra írt ki pályázatot a 2010-es évre a japán Riken kutatóintézet.
2009. május 07.
A Bristol University részét képező Bristol Centre for Functional Nanomaterials egy új doktori iskola, mely évente 10 PhD-hallgatónak kínál 4 évre szóló képzést. A doktori iskola funkcionális nano-anyagokra összpontosítja tevékenységét és ezen belül is hangsúlyozottan gyakorlati problémákkal kíván foglalkozni.
2009. április 10.
A párizsi főpolgármesteri hivatal Párizs tudományos súlyának növelése érdekében 2003 óta minden évben számos külföldi kutatót fogad post-doc és szenior szinten annak érdekében, hogy a párizsi - költségvetési vagy önkormányzati szférába tartozó – laborok, kutatóhelyek egyikében dolgozva elősegítsék az adott intézmény nemzetközi kapcsolatainak erősítését.
2009. március 12.
A Soleil Szinkrotron (St. Aubin, Franciaország – a párizsi agglomeráció délnyugati részén, Saclay közvetlen közelében) Nanoscopium nyalábcsatornája felvételt hirdet határozatlan idejű tudományos kutatói állás betöltésére.
2009. március 04.
Az INRIA (Institut national de recherche en informatique et en automatique – országos informatikai és automatizálási kutató intézet, www.inria.fr) méretét tekintve egy nagyságrenddel kisebb, mint a CNRS, éves szinten körülbelül 1000 főállású kutatót és ugyanennyi diákot foglalkoztatva, amit kiegészít körülbelül 2000, velük szoros együttműködésben, de más intézménynél foglalkoztatott kutató munkája.
2009. március 02.
A Swiss National Science Foundation (SNSF) és a Swiss Agency for Development and Cooperation (SDC) meghirdette a Kelet-Európa és Svájc közötti tudományos együttműködési pályázatok új szakaszát.
2009. február 02.
A francia atomenergia ügynökség (Commissariat à l’Énergie Atomique, CEA, www.cea.fr) a legjelentősebb francia kutatóintézet az atomenergiával és a hozzá kapcsolódó gyógyászati és élettudományi kutatásokkal foglalkozó intézmények között, közel 16 ezer főt foglalkoztatva, évente 3,3 MD eurós költségvetéssel.
2008. december 02.
A Tudásmendzsmentért, a Tudás Alapú Technológiákért Alapítvány Pályázati felhívása Kutatói ösztöndíj, illetve támogatás elnyerésére.
2008. május 09.
A genfi székhelyű CERN 2007. márciusi jelentkezési határidőkkel hirdette meg aktuális nemzetközi programjait, melyekre magyar diákok és kutatók jelentkezését is várják: Fellowship Program, Technical Student Program, Doctoral Student Program, Scientific Associates Program. A Summer Student Program jelentkezési határideje: 2007. január 31.
2007. január 26.
Institute for Prospective Technological Studies - Recruitment
2006. október 11.
NOVATechCom - Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny az USA-beli “Intel Berkeley Technology Entrepreneurship Challenge” program részeként.
2006. július 14.

A Magyar Innovációs Alapítvány meghirdeti a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, a Magyar Szabadalmi Hivatallal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen a XIV. Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot.

2005. december 09.

The Department of Chemistry at Kansas State University offers an excellent graduate program for prospective PhD students.

2005. december 08.

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács közösen pályázatot hirdetnek formatervezői tevékenységet folytató fiatal tervezők részére.

2005. január 10.
További információk