2008
Dr. Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter és Dr. Németh Imre, a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (RFH Zrt.) vezérigazgatója, valamint Nagy Sándor az RFH Zrt. elnöke együttműködési megállapodást írt alá a hazai kutatás-fejlesztés és innováció-politika céljainak megvalósítása érdekében.
2008. december 22.
A korábbi szétaprózódott finanszírozás helyett jövőre külön fejezetben, nevesítve jelennek a nagyobb méretű kutatás-fejlesztési költségek és bevételek a költségvetésben „XXXIV. Kutatás és technológia fejezet” címmel. Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter munkája révén létrejött önálló fejezet 37,2 Mrd Ft-tal gazdálkodhat, de kutatás-fejlesztés támogatására ennél jóval több forrás, közel 170 Mrd Ft lesz elérhető pályázati úton 2009-ben.
2008. december 16.

A vállalkozói szféra és az innováció többi szereplő közötti együttműködés megerősítésének és az induló vállalkozások támogatásának fontosságát hangsúlyozta Dr. Imre József, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) főosztályvezetője a Demo '08 konferencián. Az NKTH a konferencia megszervezését anyagilag is támogatta, valamint szakmai partnere is volt a főszervező IDG Hungary-nek és a Figyelőnek.
2008. december 12.

Ez a célja annak a projektnek, amely hazai forrásból 485,3 millió forintot nyert el a Nemzeti Technológiai és Kutatási Hivatal (NKTH) pályázatán. A „Versenyképes mezőgazdaság és élelmiszeripar” fejezetben szerepelt sikeres terv a magyar mangalica minőségének garantálására 2009-2012 között kidolgozandó DNS-alapú vizsgálati módszerrel biztonsággal szűri majd ki a hamisítványokat. A fejlesztéseket Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter mutatta be a sajtó képviselőinek az emődi mangalica génbank telephelyén.
2008. december 11.

Háromoldalú, magyar-izraeli palesztin- tudományos együttműködésről rendeznek háromnapos tanácskozást Miskolcon, 2008. december 10 és 12. között. A nanotechnológia témakörében létrehozott kutatási projektet a Tel Aviv-i magyar nagykövetség szervezte két jeruzsálemi egyetem, a jeruzsálemi Héber Egyetem és a palesztin Al Quds Egyetem, a miskolci Bay Zoltán Nanotechnológiai Kutatóintézet, illetve más magyar kutatóhelyek képviselőinek részvételével.
2008. december 10.
A mai napon, 2008. december 9-én Pozsonyban a Szlovák Műszaki Egyetemen ünnepélyes külsőségek között az Egyetemi Tanács ülésén díszdoktori (Doctor honoris causa) címet adományoztak Dr. Molnár Károly professzornak, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszternek.
2008. december 09.

Dubna-napok" ("JINR days") néven 2008. december 3. és 5. között hosszú idő után ismét bemutatkozik Magyarországon az oroszországi Dubnában működő Egyesített Atommagkutató Intézet (EAI). Az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) közös szervezésében megvalósuló rendezvény védnökei Pálinkás József, az MTA elnöke, Kroó Norbert, az MTA alelnöke, Németh Tamás, az MTA főtitkára és Csopaki Gyula, az NKTH elnöke. Az 1956-ban alakult, ma 5500 fős nemzetközi kutatóintézet 18 tagországot számlál. Magyarországgal a tudományos kapcsolatot egy, az MTA és az EAI között megkötött kétoldalú együttműködési megállapodás szabályozza.
2008. december 03.

Új, a K+F szolgáltatásokat végző szervezetek adatait tartalmazó adatbázis-szolgáltatást indított el a Piacgazdaság Alapítvány Innokataszter (
www.innokataszter.hu) címen. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Mecenatúra pályázatán 5,6 millió forint támogatásban részesült szolgáltatás hiánypótló jellegű: ilyen átfogó, egységes szerkezetű adatbázis mindeddig nem létezett Magyarországon.
2008. december 02.
René Roudaut magyarországi francia nagykövet és Csopaki Gyula, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke nyitotta meg a Budapesti Francia Intézetben 2008. december 1. és 2. között rendezett magyar-francia tudományos tanácskozást. A találkozó célja a tapasztalatcsere mellett egy új közös kutatás-fejlesztési pályázat előkészítése volt.
2008. december 02.

„2008-ban mintegy 40 milliárd forint jut a kutatás-fejlesztésre Magyarországon, amely a vállalati önrésszel kiegészülve 50 milliárd forint értékű fejlesztés forrását jelenti. A Nemzeti Technológia Program I. fordulójának keretében hirdették meg az Infokommunikációs eszközökkel támogatott életvitel dedikált területet, melynek keretében összesen 1,58 milliárd forintról döntött az Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. Ebből nyert el 895 millió forintot a General Electric Healthcare Zrt.”- mondta Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős miniszter.
2008. november 20.